Oldalak

2013. március 4., hétfő

hello kitty




Ez vendégségbe készült, csakis kizárólag egy nagyonnagyon kedves ismerős kedvéért, mert tudtam mennyire fog neki örülni :) (full iróniával, ha nem érződne)

A rózsaszín az essence class of 2013-as kollekciójából származik. Én imádom a rózsaszínt, kedvenc színem, nagyon nincs is árnyalata ami nem tetszik nekem. Nos megkaptam, hogy egy kitaposott valamire hasonlít ez a szín (talán van benne valami :/ ), valahogy nekem se jött be, ami elég durva...
(Bár másik rózsaszínre festettem rá, de azóta kipróbáltam még egyszer, valahogy akkor se ájultam el tőle (bár akkor magában még elment))

Aztán francia rá, majd masni. Kivéve hüvelykujjamon, ahova ment Hello Kitty :D
kapot füleket, meg persze ő is masni és ezután mentek rá a szemek, valamint bajusz a nózival :)

És mivel aznap kaptam hello kittys lakkocskát, rámentem azzal. (A hüvelyujjam kivételével ismételten, ugyanis tudtam, hogy csak rontana rajta, elnyomná a cicuskát. )


Na mind1, a lényeg összejött :D Próbáltak volna belekkötni, aztán akinek készült meglátta, mit ábrázolt és egy "te jó ég" kiséretében inkább nem szólt semmit :D ;D



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése