Oldalak

2013. szeptember 7., szombat

Őszi körömkihívás - iskolakezdés




Mivel nem kötelező minden fordulón részt venni, ezáltal vettem a bátorságot és jelentkeztem az első körömkihívás sorozatomra ;)
Nem tudom hogyan, és hágy fordulón tudok majd részt venni suli mellett, de igyekszem minél aktívabban részt venni.
Az első forduló tegnap volt, amiről egy kicsit, éppenhogy csak lekéstem, mivel egész napos elfoglaltságom volt, amiről azt hittem hamarabb véget ér és még lesz időm a bejegyzésre is, ugyan is egy hete kész van már.
Igaz eredetileg már rögtön az első fordulót ki akartam hagyni, de aztán nem vitt rá a bátorság, hogy ennyire "pofátlan" legyek - amit így utólag egyáltalán nem bántam meg, ugyan is imádtam a körmeimet *-*
Nem is ezzel akartam menni suliba, mert úgy gondoltam, majd olyan gagyi lesz. Aztán nem volt időm már vasárnap újjat csinálni, meg sajnáltam is és megtetszett :D

Igaz a sablon alap füzetes megoldást választottam firkákkal, de nagyon ütős lett szerintem. Olyan kis vagány, vagy nem is tudom, hogy lenne a helyénvaló kifejezni :)







2 megjegyzés: